Csomagolok!
"Csak meg kell fogni és vinni" állapot elérése
Dobozokat bérelhet vagy vehet a költöztető cégtől is, de gyűjthet is boltokban, kérhet ismerősöktől.
Nem javaslom az úgynevezett költöztető dobozok vásárlását, mert ezek drágák és gyenge minőségűek.
A szemetes zsákokat minden esetben duplán használja, mert a szállítás alatt több kézen is átmennek és könnyen kiszakadhatnak. Ezekbe a zsákokba csak ruhaneműt, ágyneműt és általában textíliákat tegyen, minden mást dobozba.
A dobotok mérete ne legyen nagyobb 50x50 cm-nél, és a megrakott súlya ne haladja meg az 30 kilogrammot. Persze erős emberek a költöztetők, de nekik ez a munkájuk és nem az erőemelő bajnokságuk. :-)
A leggyakoribb hiba, hogy a dobozok alján a füleket egymás alá erőltetve hajtják be, így hirtelen felemelve a tartalma a padlón landol. Teljesen hagyományos módon kell behajtani a füleket és utána átragasztani. Így a legerősebb.



Ideális esetben dobozok nagyjából egyformák, így lehet a teherautó rakterét a legjobban kitölteni és megspórolni egy esetleges második fordulót.
A bútorok fiókjait, polcait mindig ürítse ki, ne hagyjon bennük semmit. Például egy megrakott fiók a szállítás közben leszakadhat, ha a teherautó döccen egyet.
Törekedjen "csak meg kell fogni és vinni" állapotra, ilyenkor dolgozott a legjobban és spórolt a legtöbbet!
A költözés legidőigényesebb része a csomagolás, ha ön végzi, akkor sok pénzt meg tud spórolni.
Mint minden folyamatot, ezt is meg kell tervezni.
Jelöljön szabad falfelületet, vagy akár egy
szobát, ahová összegyűjti a kész dobozokat, illetve a csomagolóanyagokat tárolja.
Ez több szempontból is hasznos, egyrészt nem kell napokig kerülgetnie a doboztornyokat, minden szükséges eszközt egy helyen talál, illetve könnyebben hozzáfér a maradék csomagolni valóhoz.
Több száz ajánlatkérés és közel ennyi sikeresen lebonyolított költözés után már bátran kínáljuk az ajánlatkérő szolgáltatásunkat.
A weboldal üzemeltetője teljes körű garanciát vállal a vele szerződésben álló költöztető cégek ajánlataiért és munkájáért.
A költözés jellegének megfelelő űrlapot kitöltve, megkaphatja Magyarország legjobb ár-érték arányú ajánlatát.
Ha Ön költözés előtt áll, akkor próbálja ki ezt az ingyenes szolgáltatásunkat, a költöztető cégek már várják az Ön ajánlatkérését.
Kérjük válassza ki a szállítási feladat jellegét*:
* Bármilyen szállítási vagy tehertaxi jellegű megkeresését is szívesen vesszük, hiszen a költöztető cégek nagy része vállal ilyen típusú feladatokat is.